Szívesen végzel értékteremtő munkát a kezeiddel?

Itt a JOST-nál hiszünk abban, hogy kétkezi munkával is lehet legalább ugyanolyan színvonalú értékteremtő munkát végezni, mint egyetemi diplomával. Örülünk, ha megtaláljuk az ifjú tehetségeket! Ha szakmát választottál, és most középiskolába jársz, nálunk jó helyen vagy! Mi itt egy nagy család vagyunk, és mindig keressük az utánpótlást!

Szakmai gyakorlatod során rengeteg új dolgot tanulhatsz nálunk, és itt a gyakorlatban tudod majd használni az iskolában tanultakat is.  Igazi szakiktól tudod ellesni a gyakorlati fortélyokat, a szakma csínját-bínját. Velünk az első naptól kezdve úgy érezheted majd, hogy hozzánk tartozol, mert azonnal bevonunk mindenbe.

Ha jól teljesítesz a gyakorlatod során, számíthatsz rá, hogy munkalehetőséget ajánlunk a tanulmányaid befejezte után.

Miért érdemes minket választani szakmai gyakorlati helyként?

  Tapasztalt mesterektő tanulhatod meg a szakma gyakorlati fortélyait

  2018. szeptembertől egy teljesen új, felszerelt Tanműhelyben ismerkedhetsz a gyakorlattal, gépekkel, munkafolyamatokkal

  Rendkívül sokrétű gépparkkal rendelkezünk, így széleskörű gyakorlati ismeretekre tehetsz szert

  Munkavégzéseddel Te is hozzájárulsz a termékeink előállításához, ezzel igazi értéket teremthetsz

  Gyakorlati záróvizsgádra kollégáink különös figyelemmel készítenek fel

  A gyakorlat mellett a JOST gyár speciális eljárásairól elméleti oktatást is kapsz

  Te is élvezheted a családias munkakörnyezetet, és részt vehetsz minden céges programunkon, rendezvényünkön, mintha máris a kollégánk lennél

  Ha bizonyítottad szorgalmadat és tehetségedet, a vizsgád után hosszú távú munkalehetőséget kínálunk versenyképes piaci bérrel

Amit kínálunk

Pénzbeli juttatások

  29.000 Ft havi pénzbeli juttatás

  5000 Ft étkezési hozzájárulás

  Tanulmányi eredménytől függő tanulmányi ösztöndíj

Béren kívüli juttatások
Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíj

Tanulj nálunk hiányszakmát, extra ösztöndíjért!

A JOST-nál a hiányszakmák listájában szereplő képzésen vehetsz részt. Ezek azok a szakmák, amelyekből szakember hiány van, így jó eséllyel tudsz majd elhelyezkedni, ha elvégzed a képzést. Emellett részesülhetsz a havi állami ösztöndíjból is, melyet a hiányszakmában tanulók kaphatnak középiskolai tanulmányaik ideje alatt.

Hiányszakmák a 2018/19-es tanévben:

  gépi forgácsoló

  CNC gépkezelő

  hegesztő

  ipari gépész

  gépgyártástechnológiai technikus

  elektronikai technikus

Gépi forgácsoló

Gépi forgácsoló tanulóként lehetőséged van megtanulni egyedi munkadarabok gyártását egyetemes esztergán vagy marógépen, fúrógépen és köszörűn, mely során elsajátíthatod többek között a műszaki rajzok értelmezését, munkafolyamatokhoz szükséges szerszámok kiválasztását, munkadarabok mérőműszerekkel történő méreteinek ellenőrzését, szükség szerinti utómunkák elvégzését. Emellett különféle alkatrészek mechanikai megmunkálására szolgáló CNC gépek kezelésével ismerkedhetsz meg.

  Melyik iskolában tanulhatod a Gépi forgácsoló szakmát?

  Mindent a jelentkezésről!

Ha...

... értesz a számítógéphez és van MS Office alapismereted
... izgatottan várod, hogy végre napi szinten használasd elméleti tudásodat
... csapatjátékos vagy és szeretsz kapcsolatot tartani az emberekkel
... motivált vagy és rugalmas

akkor tökéletesen passzolsz a szakmunkástanuló programunkba a JOST-nál!

Minderről pontosan

  • Elvárások: az iskola által támasztott követelmények

Szakmai gyakorlat időtartama: 2 év

  • Jelentkezési határidő: augusztus 1.

  • Szakmai gyakorlat kezdete: szeptember 1.

  • Helyszín: Veszprém, JOST Hungária Kft. telephelye

  • Program: tanműhelyi keretek között, és a gyártásban végzett munka, gépek és technológiák megismerése, forgácsolási gyakorlat, haladás a gyakorlati képzési tematika szerint, majd a vizsgafeladatra való felkészülés

  • Gyakorlati helyek: Évente maximum 5 fő

Szeretnék jelentkezni - Hogyan működik?

Legegyszerűbb, ha telefonon keresel bennünket, vagy a karrier@jost-hungaria.com E-Mail címre megírod gyakorlatra való jelentkezési szándékodat. Amint megérkezik hozzánk a pályázatod,  már csak várnod kell képzési koordinátorunk jelentkezésére. Ezután egy személyes beszélgetésre is behívunk, majd megkötjük a tanulószerződést.

Ki fog támogatni a szakmai gyakorlat során?
És mi történik a gyakorlat után?

CNC gépkezelő

CNC gépkezelő tanulóként alkatrészek mechanikai megmunkálására szolgáló CNC gépek (Fanuc, Siemens vezérlés) kezelését, programozást, programok tanulmányozását, korrekciók elvégzését, megmunkáló szerszámok cseréjét, a gyártás során szükséges önellenőrzés elvégzését, az előírt ellenőrzési tervek végrehajtását és a szükséges gépkarbantartásokat sajátíthatod el.

  Melyik iskolában tanulhatod a CNC gépkezelő szakmát?

  Mindent a jelentkezésről!

Ha...

... értesz a számítógéphez és van MS Office alapismereted
... izgatottan várod, hogy végre napi szinten használasd elméleti tudásodat
... csapatjátékos vagy és szeretsz kapcsolatot tartani az emberekkel
... motivált vagy és rugalmas

akkor tökéletesen passzolsz a szakmunkástanuló programunkba a JOST-nál!

Minderről pontosan

  • Elvárások: gépi forgácsoló vagy gépgyártás tecnológiai technikus végzettség

Szakmai gyakorlat időtartama: 1 év

  • Jelentkezési határidő: augusztus 1.

  • Szakmai gyakorlat kezdete: szeptember 1.

  • Helyszín: Veszprém, JOST Hungária Kft. telephelye

  • Program: tanműhelyi keretek között, és a gyártásban végzett munka, gépek és technológiák megismerése, CNC megmunkálási gyakorlat, különféle vezérlők megismerése, haladás a gyakorlati képzési tematika szerint, majd a vizsgafeladatra való felkészülés

  • Gyakorlati helyek: Évente maximum 10 fő

Szeretnék jelentkezni - Hogyan működik?

Legegyszerűbb, ha telefonon keresel bennünket, vagy a karrier@jost-hungaria.com E-Mail címre megírod gyakorlatra való jelentkezési szándékodat. Amint megérkezik hozzánk a pályázatod,  már csak várnod kell képzési koordinátorunk jelentkezésére. Ezután egy személyes beszélgetésre is behívunk, majd megkötjük a tanulószerződést.

Ki fog támogatni a szakmai gyakorlat során?
És mi történik a gyakorlat után?

Hegesztő

Hegesztő tanulóként az alábbi hegesztési technológiával ismerkedhetsz meg: bevont elektródás kézi ívhegesztés, fogyóelektródás védőgázas ívhegesztés, lánghegesztés, volfrámelektródás védőgázas ívhegesztés, leválasztó tompahegesztés. Megtanulod műszaki rajzok, munkautasítások és leírások alapján munkadarabok elkészítését, a munkavégzéshez szükséges hegesztő berendezések beüzemelését, kézi hegesztést, hegesztő automaták, ill. hegesztő robotok kezelését (Panasonic), hegesztési varratok szükséges szerinti javítását.

  Melyik iskolában tanulhatod a hegesztő szakmát?

  Mindent a jelentkezésről!

Ha...

... értesz a számítógéphez és van MS Office alapismereted
... izgatottan várod, hogy végre napi szinten használasd elméleti tudásodat
... csapatjátékos vagy és szeretsz kapcsolatot tartani az emberekkel
... motivált vagy és rugalmas

akkor tökéletesen passzolsz a szakmunkástanuló programunkba a JOST-nál!

Minderről pontosan

  • Elvárások: az iskola által támasztott követelmények

Szakmai gyakorlat időtartama: 2 év

  • Jelentkezési határidő: augusztus 1.

  • Szakmai gyakorlat kezdete: szeptember 1.

  • Helyszín: Veszprém, JOST Hungária Kft. telephelye

  • Program: tanműhelyi keretek között szakoktatóval, és a gyártásban végzett munka, hegesztési technológiák megismerése, haladás a gyakorlati képzési tematika szerint, majd a vizsgafeladatra való felkészülés

  • Gyakorlati helyek: Évente maximum 8 fő

Szeretnék jelentkezni - Hogyan működik?

Legegyszerűbb, ha telefonon keresel bennünket, vagy a karrier@jost-hungaria.com E-Mail címre megírod gyakorlatra való jelentkezési szándékodat. Amint megérkezik hozzánk a pályázatod,  már csak várnod kell képzési koordinátorunk jelentkezésére. Ezután egy személyes beszélgetésre is behívunk, majd megkötjük a tanulószerződést.

Ki fog támogatni a szakmai gyakorlat során?
És mi történik a gyakorlat után?

Gépgyártástechnológiai technikus

Gépgyártástechnológiai technikus tanulóként a gyártástervezési és gyártásirányítási folyamatokkal, forgácsolás gyakorlatával, CNC programozással és CNC gépek kezelésével és a szerszámgépek karbantartásával ismerkedhetsz meg.

  Melyik iskolában tanulhatsz Gépgyártástechnológiai technikusnak?

  Mindent a jelentkezésről!

Ha...

... értesz a számítógéphez és van MS Office alapismereted
... izgatottan várod, hogy végre napi szinten használasd elméleti tudásodat
... csapatjátékos vagy és szeretsz kapcsolatot tartani az emberekkel
... motivált vagy és rugalmas

akkor tökéletesen passzolsz a szakmunkástanuló programunkba a JOST-nál!

Minderről pontosan

  • Elvárások: az iskola által támasztott követelmények

Szakmai gyakorlat időtartama: 1 év

  • Jelentkezési határidő: augusztus 1.

  • Szakmai gyakorlat kezdete: szeptember 1.

  • Helyszín: Veszprém, JOST Hungária Kft. telephelye

  • Program: tanműhelyi keretek között, és a gyártásban végzett munka, gépek és technológiák megismerése, forgácsolási gyakorlat, haladás a gyakorlati képzési tematika szerint, majd a vizsgafeladatra való felkészülés

  • Gyakorlati helyek: Évente maximum 1 fő

Szeretnék jelentkezni - Hogyan működik?

Legegyszerűbb, ha telefonon keresel bennünket, vagy a karrier@jost-hungaria.com E-Mail címre megírod gyakorlatra való jelentkezési szándékodat. Amint megérkezik hozzánk a pályázatod,  már csak várnod kell képzési koordinátorunk jelentkezésére. Ezután egy személyes beszélgetésre is behívunk, majd megkötjük a tanulószerződést.

Ki fog támogatni a szakmai gyakorlat során?
És mi történik a gyakorlat után?

Villanyszerelő

Villanyszerelő tanulóként lehetőséged van betekintést nyerni karbantartási részlegünk munkájába. Cégünknél működő szerszámgépek, megmunkáló központok villamos karbantartásában vehetsz részt, ha már kellő tapasztalatot szereztél a karbantartó műhelyünkben, ahol tapasztalt szakemberek vezetnek be a villanyszerelői feladatokba.

  Melyik iskolában tanulhatod a villanyszerelő szakmát?

  Mindent a jelentkezésről!

Ha...

... értesz a számítógéphez és van MS Office alapismereted
... izgatottan várod, hogy végre napi szinten használasd elméleti tudásodat
... csapatjátékos vagy és szeretsz kapcsolatot tartani az emberekkel
... motivált vagy és rugalmas

akkor tökéletesen passzolsz a szakmunkástanuló programunkba a JOST-nál!

Minderről pontosan

  • Elvárások: az iskola által támasztott követelmények

Szakmai gyakorlat időtartama: 2 év

  • Jelentkezési határidő: augusztus 1.

  • Szakmai gyakorlat kezdete: szeptember 1.

  • Helyszín: Veszprém, JOST Hungária Kft. telephelye

  • Program: karbantartási műhelyben, és a gyártásban, szerszámgépes környezetben végzett munka,  haladás a gyakorlati képzési tematika szerint, majd a vizsgafeladatra való felkészülés

  • Gyakorlati helyek: Évente maximum 1 fő

Szeretnék jelentkezni - Hogyan működik?

Legegyszerűbb, ha telefonon keresel bennünket, vagy a karrier@jost-hungaria.com E-Mail címre megírod gyakorlatra való jelentkezési szándékodat. Amint megérkezik hozzánk a pályázatod,  már csak várnod kell képzési koordinátorunk jelentkezésére. Ezután egy személyes beszélgetésre is behívunk, majd megkötjük a tanulószerződést.

Ki fog támogatni a szakmai gyakorlat során?
És mi történik a gyakorlat után?

Contact

Gruppenfoto der Personalmarketing Hotline

Kérdése van?

Örömmel válaszolunk, keressen bennünket:
Telefon: +36 88 577732
E-Mail: karrier@jost-world.com